|
|
A
csukát előkészítjük a töltésre: A
csukát a fejére mért erős ütéssel
öljük meg. Alaposan megmossuk, lepikkelyezzük. A megtisztított csukát a feje körül óvatosan körbevágjuk, csak a gerinc feletti szakaszt hagyjuk épen. A gerinccsontot is átvágjuk, hogy a hal fejét hátra tudjuk hajtani. Vigyázzunk, hogy az epét ne sértsük meg. A fejet belülről kitisztítjuk, keserűfogat, kivesszük. Éles kés segítségével a hal bőrét elkezdjük lefejteni, úgy, hogy halhús is maradjon a bőrön, és közben a lefejtett bőrt hátrahúzzuk, hogy mire a bőrt lefejtjük, a hal ki legyen fordítva, mit egy zokni. A lefejtett, kifordított halat megsózzuk. A visszamaradt gerincről és szálkákról leszedegetjük a rajta maradt hút, a hal belsejéből a májat kivesszük, leválasztjuk az epéről. Kiszedjük az ikrát, haltejet is. (Márciusban fogott csukából az ikrát nem használjuk fel, mert akkor az ikra ehetetlen, rossz ízű.) A gerincről leszedett halhúst, a májat, ikrát, tejet ledaráljuk. Füstöltszalonna-zsíron megpirítjuk a hagymát, rádobjuk a gombát, sózzuk, megpároljuk, végül rátesszük a paprika kocákat is, és pár percig összesütjük. Ezután belekeverjük a darált halhúst és halbelsőséget, hozzáadjuk a tejben áztatott, kinyomkodott zsemléket is, és a fűszereket hozzáadva homogén masszává keverjük. A masszát visszatöltjük a hal bőrébe, megtömjük, formázzuk, éa közben vissza is húzzuk, visszafordítjuk, hogy a hal bőre legyen kívül. A fejhez érve a fejet visszafordítjuk, majd a a nyakat és a törzset összavarrjuk. A hal száját egy fadarabbal kipeckeljük. Az uszonyokat felvarrjuk, alufóliával burkoljuk, hogy sütés közben ne égjenek meg. Szalonnával kiknt tepsibe helyezzük, és közepes lángon, szalonnazsírral, illetve saját levével locsolgatva 1-1,5 óra alatt barnára sütjük. Ha kész, felszeletejük, de mutatós, ha megfelelő méretű tálra helyezbe adjuk asztalra. Ekkor az asztalon szeletejük fel. Köretként petrezselymes burgonya vagy hagymás tört burgonya illik hozzá. |